Mióta jelent rosszat az antibakteriális jelző?

ucm206191

Igazából 40 éve, a létezése óta, de csak most lett hivatalos.

Kiderült, a triklozán vagy triklokarban, amit sajnos a legtöbb antibakteriális készítmény tartalmaz, kifejezetten káros – és egyáltalán nem hatékony.

Az antibakteriális szappan többet árt, mint használ. A rizikónak mindig is tudatában voltak a hatóságok, mégis több, mint 40 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy nyilvánosságra hozzák végre az 1972 óta tartó vizsgálat eredményét. Ezt az index is lehozta nemrégiben: “Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) szerint az antibakteriális szappanok talán nem is tartják távol a kórokozókat: több mint negyven év kutatásai után ugyanis nem találtak bizonyítékot arra, hogy a tisztálkodószerek antibakteriális vegyszerei megelőznék a baktériumok szaporodását – írja az MTI.”

A tanulságok folytatódnak:

Egyrészt, a melegvizes (még csak nem is kell, hogy forró legyen), megfelelő (mindössze 30 mp-es) kézmosás ugyanolyan hatékony, mint bármely antibakteriális szappan. Ráadásul a víz nem öli meg a fontos, jótékony bacikat, amik a védelmünket szolgálják.

Sajnos további problémák is felmerülnek. Köztük egy olyan globális méretű is, ami komoly fejfájást okoz a WHO-nak (world health organization). Biztos tudod, hogy ha túl gyakran szeded ugyanazt az antibiotikumot, egy idő után nem lesz képes hatni, mert baktérium rezisztancia alakul ki. (Def.: “Az antibiotikumok elvesztik baktériumkárosító hatásukat. A baktériumok folyamatos mutációkon mennek keresztül, aminek eredményeként kialakulnak egy adott antibiotikum elleni rezisztens baktériumtörzsek is. Ezek nem pusztulnak el akkor sem, amikor az adott antibiotikumot bevetik ellenük. Ezért folyamatosan szükség van újabb és újabb kutatásokra, újabb és hatékonyabb antibiotikumokra az egyre inkább rezisztenssé váló baktériumtörzsek ellen.”) Ugyanez a helyzet a triklozánnal és társaival is – a triklozán és a hozzá hasonló vegyszerek napi használata elősegíti az antibiotikumoknak ellenálló, úgynevezett szuperbaktériumok elszaporodását. Ahogy az FDA fogalmaz a készülő visszaszorító reformok kapcsán: “Ez egy rendkívül fontos lépés, amivel biztosíthatjuk, hogy a klinikai szempontból fontos antibiotikumok hatékonysága nem csökken a mindenütt elérhető antibakteriális termékek miatt.”

Állatkísérletek során kiderült az is, hogy a triklozán negatívan befolyásolja a hormonháztartást is, ami túlsúlyhoz, korai serdüléshez, meddőséghez és rákhoz vezethet. Nyilván nem mindegy, hogy ehhez mekkora mennyiség szükséges, de akkor sem hangzik jól.

A triklozán a környezetre is ártalmas. A lefolyón keresztül a csatornarendszerbe kerülve a jótékony algák fotoszintézisét blokkolja. Emellett mivel zsírban oldódik, biomagnifikációhoz vezet: “Egy bizonyos akkumulált toxikus elem vagy vegyület a táplálékláncban következő, felsőbb szintet hatványozottan érinti – azaz a kitettség a táplálékláncon felfele haladva egyre nagyobb.” A biomagnifikációnak legnagyobb mértékben kitett élőlények tehát a csúcsragadozók és az ember. 2009-ben Floridában a palackorrú delfin vérében már például kimutatták, ill. az Egyesült Államokban az emberek háromnegyedének vizeletében is megtalálhatók már a triklozán vagy valamely társának nyomai.

Mindezek hatására az Európai Unió 2010 márciusában betiltotta a triklozán használatát minden olyan termékben, amely élelmiszerrel érintkezik. Bár az Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) is arra készül, hogy teljes egészében megreformálja és korlátozza az antibakteriális termékek forgalmazását, addig is figyelj oda.

Mit tehetsz?

Vannak olyan körülmények, amik elengedhetetlenné teszik az antibakteriális készítmények használatát (pl. vízhiány, kórház). A lényeg, hogy próbáld meg minél kevesebbszer igénybe venni ezeket, most hogy már tudod, mit tesznek. Legalább a  triklozánt próbáld elkerülni.

Válaszd inkább a tradicionális utat, és fertőtleníts alkohollal. Használj kézfertőtlenítő géleket, mert ezekben alkohol van – de ezeket a géleket is csak mértékkel használd, hiszen bár megölik a bacikat és vírusokat, a KOSZT NEM TÁVOLÍTJÁK EL a kezedről – a vízzel ellentétben. Úgyhogy a kézmosást ezek sem helyettesítik, ellenben rendkívüli mértékben szárítják a kezeidet!

Éljen hát a sima szappan (vagy folyékony kézmosó) és a meleg víz!

17vz0bud5d9khjpg

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: