Plasztikán vagy fecskendőn gondolkozol? Így ne rontsd el!

giphy (7)

A bőrápolás a szépségmítosz része, ahogyan a plasztikai műtétek is. Én nem ellenzem a plasztikát, de mint olyan ember, akinek volt (és szívott is vele, meg nem is), szeretnék megosztani pár tanulságot, gondolatot arról, hogy hogyan lehet ezt csalódás nélkül megúszni. Az alábbi következtetéseket a saját tapasztalataim alapján vontam le, el lehet őket rakni a megfelelő helyekre. 🙂

Természetesen nem genetikai elváltozásokról vagy balesetben eldeformálódott testrészekről fogok írni, hanem kizárólag szépészeti beavatkozásokról. 

Először is, ha önbizalomnövelésre szánod, nem fog működni. Akkor sem, ha azt hiszed, csak ez áll a boldogságod útjában. Pedig nem egy ráncmentes arc/szebb orr/mell/teltebb száj stb. fog önbizalmat adni, ez csak az első lépés lehet, de utána elkerülhetetlenül másba fogod fektetni azt a negatív energiát, amit eddig erre fordítottál. Lelki munkára is szükség van a hosszú távú pozitív változáshoz. Ha az arcod/orrod/szád majd tetszeni fog, akkor rájössz, hogy az önbizalomhiány nem egy testrészből fakad. (Arról nem is beszélve, hogy olykor továbbra is a régi testrészeddel fogod “látni” magad, mert a belső énképed nem változik gyorsan – ez attól is függ, hány évig éltél valamilyen általad “hiányosságnak” vélt adottsággal.) Kóros önbizalomhiányra terápiát javaslok – beavatkozás helyett vagy előtt. 🙂 Ha egészséges önbizalommal és önértékeléssel rendelkezel, csak valami folyamatosan zavar, vagy már eleged van abból, hogy gyengébb alternatívákra dobálsz ki nagyobb összegeket, vágj bele! De nem mindegy, hogy hogyan.

Az abszolút kulcsszó a mértékletesség. A jó plasztikai műtét olyan, amit a környezeted észre sem vesz. Sokkal jobban nézel ki, de senki meg nem mondja, hogy mi történt. Olyan, mintha 2 hétig aludtál volna, és kipihent lenne az arcod. Ugyanis a jó plasztikai műtét mértékkel nyúl hozzád, nem megváltoztat, hanem a saját adottságaidat passzintja egy szélsőségektől mentes, az adottságaidhoz képest tökéletes keretbe. Pár mm-ről beszélünk tehát, ami egyébként óriási változás, mégsem drasztikus. Pl. széles orr esetén nem “hetyke” barbie orr a megoldás, ami elüt a karakteredtől, hanem egy kevésbé széles orr, ami immáron szélsőségtől mentes, azaz nem feltűnő. A karaktered azonban meg kell, hogy maradjon, különben nem te leszel, akit viszontlátsz a tükörben (ha az a cél, hogy mást láss – irány a terápia), és ez idővel sok frusztrációhoz vezet majd, akár elhiszed ezt most nekem, akár nem. Örülj neki, hogy rajtad nincs akkora nyomás, hogy erre kényszerülj:

Uma-Thurman-plastic-surgery-rumors

Hadd mutassak még pár jó és rossz példát – egyelőre orron, mert azon lehet a legjobban demonstrálni a változás jó mértékét.

Jó példa Sandra Bullock/Rachel Weisz/Scarlett Johansson/Kate Winslet orra. A karakterük megmaradt, de sokkal kevésbé feltűnőek, mint voltak. Olyan keretek közé szabták őket, ami hagyja érvényesülni az arcuk egyéb adottságait is.

Scarlett-Johansson-Nose-JobSandra-Bullock-Plastic-Surgery-Nose-Jobrachel-weisz-plastic-surgeryd3654i79452h103437

Rossz példa, ha a girl-next-doorból hirtelen pin-up girlt operálnak, akkor is, ha tökéletes a műtét eredménye (innen nehéz lesz image-t váltani):

leonashoot2100211_llewis2

Jennifer Gray, gyerekkorom nagy sztárja (Dirty Dancing) meg akart szabadulni a karakterétől, és ez oly sikeres lett, hogy soha többé nem alkalmazták semmilyen filmbe, mert átlagos lett. A színésznő pedig depressziós. Kicsit kellett volna csak szabni az orrán, hogy cuki maradjon, de kevésbé domináns. (Oké, most azt gondolod, hogy te nem vagy színész, nem az arcodból élsz, de az ember akkor se akarjon átlagos lenni, ha már a természet átlagon felülinek szán mindenkit.)

JenniferGrey-beforeafter

Meg Ryan… szintén karakterszínész, olyan aranyos volt a vékony felső ajkával, ami vagánnyá tette, de aztán felfújatta és elkezdte visszavarrogatni az arcát (magánéleti okokból) – és huss. Vége lett az ő karrierjének is. (Ne tévesszen meg a kép, Meg nem 70 éves, mint a képen, hanem még csak 50…)

hqdefault

Azt is tudjuk, milyen kiábrándító, amikor nézünk egy sorit, filmet vagy az Oscar vörös szőnyegén vonulókat vizslatjuk, és bár mindenki mintha egyre jobban nézne ki 40 fölött, mégis valahogy mindenkinek ragyogóra vasalt arca, homloka, egyenorra, egyenálla és egyenarccsontja van… A legérdekesebb színésznők – és tehetségesebbek – megmaradtak olyannak, amilyenek, icipici módosítgatásokkal, ami őszintén szólva érthető a HD-kamerák korában, főleg ha az ember a testéből él. De még akkor sem kell túlzásba esni. (Van egy új eljárás, Beauty Work a neve, amikor is utómunkában iszonyatos mennyiségű, 600-1000 munkaóra alatt átmennek a főszereplő arcán/testén minden egyes jelenetben, hogy jobban nézzen ki. Nem csoda, hogy az egyik Oscar zsűritagnak volt képe lenyilatkozni, hogy Patricia Arquette azért esélyes az Oscarra, mert 12 évig nem nyúltak az arcához a Boyhood forgatása miatt. Milyen álságos világ, ahol a magazinok felháborodnak ezen, másnap maguk is negatív kampányt indítanak valaki ellen, akin látszik a kora vagy épp nem. Mert ha a színésznők nem fekszenek a kés alá, a stúdiók kényszerítik őket. Persze, lehet mindezt okosan is.) Ugyan rejtély számomra, Emily Bluntnak miért volt szüksége 4 beavatkozásra is, mégis okosan csinálta, és saját maga javított verzióját kapta. Reméljük, itt meg is áll majd.

Emily-Blunt-Before-After-Dental-Veneers

Ők nem álltak meg:

Lara-Flynn-Boyle-Plastic-Surgery-Picture

(A képen Renée Zellweger látható):

Renee-Zellweger_3079914k

Lehet, hogy boldogok, de az arcukon ennek semmi nyoma (inkább a kényszer látszik), így inkább ijesztők.

Nem mondom, hogy élj együtt azzal, amivel nem tudsz és nem akarsz, csak légy tisztában a motivációiddal és pontosan tudd, mit akarsz elérni a műtéttel. A legjobb, ha a természetességre törekszel, mert azt sosem fogod megbánni. Ezt egy jó sebész nyilván el is mondja a konzultációkon – de nem minden sebész jóindulatú – a budai villát, az Audit és hát a magánrendelőt is fent kell tartani – és akkor a gyerekek még nem is tanultak tovább.  Csak olyan sebész kése alá feküdj, akiben 100%-ig megbízol! Szerencsére, vannak igen jók is! Főleg Magyarországon.

Fontos az is, hogy ne frusztrációból műttesd magad. Ne új ember akarj lenni, ne más (pl. ne kérj Kate Middleton orrot :D) és ne akarj átlagos lenni. Ezek a motivációk múlandók, idővel, életszakasztól függően változnak. Inkább saját magad jobb verziója akarj lenni – ez örök. És direkt nem azt mondtam, hogy saját magad tökéletes verziója… A természet nem teremt tökéletest – és ez így tökéletes. Igen, óriási klisé. De tudod, miért értelmetlen a tökéletességre törekedni? Mert a tökéletes szerethetetlen. Unalmas. Elérhetetlen. Nem lehet azonosulni vele, így nincs mit szeretni rajta. Ráadásul, tökéletesen szubjektív. 😀

A tökéletes egy photoshoppolt képen mutat jól – amit hadd mondjak el, hogy mi reklámosok azért szeretünk, mert bármit lehet kezdeni vele, bármit lehet gondolni róla, nem vált ki ugyanis a célcsoportból túl mély, általunk kontrollálhatatlan indulatokat. Azt kezdünk vele, amit akarunk. Úgy alakítjuk a márkáinkhoz, ahogy akarjuk. “Szélsőségmentes.” SEMMILYEN. A jelenlegi szépségideáloknak megfelelő, hogy hamis vágyat kelthessen. Apropó szépségideál, itt egy jó kis összefoglaló arról, hogy a női test hogyan igazodott a közízléshez:

http://www.buzzfeed.com/eugeneyang/womens-ideal-body-types-throughout-history?bffb&utm_term=4ldqpgp#.qimrnkqNG1

Maradj olyan, amilyen vagy, ne semmilyen vagy másmilyen – a legjobb formádat válaszd – ami nem csak egy plasztika, hanem életstílus: amikor odafigyelsz magadra és a legtöbbet akarod kihozni kívül-belül (a külső, belső odavissza hat egymásra), de emberi léptékkel. A szélsőség soha semmiben nem jó. Törekedj a természetességre, hidd el, az lesz a legjobb.

Soha nem volt még ilyen “felszínes” a világ, a megfelelési kényszer az eget veri. Türelmes, odafigyelő szülő legyen a talpán, aki a gyerekeit ettől meg tudja óvni szilárd, szereteten alapuló értékrend átadásával. Mert nem a Barbie babát és a Disney hercegnőket kell átszabni.

http://www.buzzfeed.com/lorynbrantz/if-disney-princesses-had-realistic-waistlines#.gjV639ZOA

hanem egészséges önértékelést kell kialakítani a gyerekekben, és akkor tudni fogják, hogy egy fiktív karakter miért és miben lehet csak a példaképük. És akkor felnőttként azt is tudni fogják, hogy valóban szükségük van-e egy kisebb beavatkozásra a továbblépéshez vagy pusztán mások elvárásai hajtják őket.

Röviden a botoxról és baby botoxról (szemöldök közötti rész): a kezelés nem végleges, ezt is mértékkel kell bevállani, főleg először, mert kiszámíthatatlan, folyamatos kísérletezés az egész. Ahányszor visszamész, eggyel jobban lehet majd belőni a mértéket és a neked megfelelő botoxpontokat. Ugyanis ami másnak oké, neked nem biztos, hogy tetszik majd. Színészeken lehet látni, hogy amikor nevetnek, nincsenek nevetőráncaik, de fura ‘izomhurkák’ vannak a szemöldökük sarkában és a szemük alatt. Ha okosan, mértékkel, folyamatosan a szakemberednek visszajelezve haladtok, megbeszélve, hogy mi volt jó legutóbb és mi nem, akkor nem ronthatod el.

wrinkle

Általános szabály botox-ra és feltöltő injekciókra: csak a “negatív” ráncokat tüntesd el, az olyanokat, amik negatív érzelmekre utalnak – pl. a szemöldökök közötti ráncok haragot/dühöt mutatnak, a pozitív ráncokat azonban ne tüntesd el teljesen, csak enyhítsd pici feltöltéssel, pl. hialuronsavas injekcióval.  Ha nem érted, ez miért fontos, gépeld be a google-ba, hogy nicole kidman botox. Az élő viaszbábú nem lehet cél. 

*Zárszóként a kamuplasztikáról, ami a photoshop. Nem lenne azzal sem semmi baj, ha mértékkel használnák. A program ártatlan és olykor szükséges (ahogyan a plasztikai műtét intézménye is), a felhasználókon/szakembereken múlik, hogyan használják. Az oké, ha Madonna 60 helyett 40-nek néz ki, de felesleges 20 évesre retusálni.

madonnas-beauty-secretfghhgfd_thumb

axn-photoshopped-stars-20

Szerencsére most újra trend, hogy látszanak a pórusok és az apró ráncok, szeplők a hirdetéseken – ahogy kell. Persze még így is pontosan ki van kalkulálva ezek mértéke – ahogy a “smink nélküli” fotósorozatoknál is játszanak a fényekkel, szűrőkkel, testszögbeállításokkal, hogy még így is irigylésre méltó maradjon az adott híresség.

Remélem, ezzel az írással tudtam picit támogatni azokat, akiket meg kell erősíteni a döntésükben, de lebeszéltem azokat, akik rossz okból játszadoznak a gondolattal. 😀 Ha lenne konkrét kérdésed, írj nyugodtan privátban (fb üzenet).

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: