Az új Vichy Dermablend 3D Correction retushatást ígér

A Vichy Dermablend az egyik legjobb korrekciós termékcsalád, ami sok aknés vagy egyéb látható bőrhibákkal rendelkező ember életét menti meg egy kicsit nap mint nap – minden egyes tagja csillagosötös. Egyetlen hátránya, hogy kevés (5) színben kapható, de mégiscsak korrekciós sminknek tekintendő, nem pedig kommersz sminkcsaládnak. Mikor beharangozták, hogy jön az új tag, tudtam hogy csak valami nagyon jó jöhet, hiszen a profi sminkesek által is ajnározott, teljesen egyedi Dermablend hírnévnek meg kell felelni. Na de hova lehet még fejlődni? Lássuk az új Dermablend bőrfelszín-kisimító 3D korrekciós alapozó letaszítja-e a trónról a Dermablend eddigi folyékony korrekciós alapozóját!

IMG_4783

Nos a reklám nem ígér keveset: retushatást. Kipróbáltam hát, így van-e.

Nem csalódtam.

Az új 3D korrekciós alapozó 6000 Ft-ba kerül, és a legfontosabb különbség az eddigiekhez képest az összetevőiben és a textúrájában keresendő.

Az összetételét úgy fejlesztették ki, hogy gyógyíthassa is a problémás bőrt, így pl. gyulladáscsökkentő hatóanyagok és szalicilsav is van benne. Pont olyan egyébként, mint amilyennek annó a koreai Blemish Balm krémeket elképzeltem (ami helyett kaptuk a silány semmittudó Beauty Balm krémeket): használatával javít a bőrképen, könnyed állagú, mégis nagyon kevés termék is elég ahhoz, hogy tökéletes de természetes fedést adjon. Mint minden Dermablendet, ezt is a magas fokú tolerálhatóság jellemzi.


Tulajdonképpen a Dermablend most halad a korral: egy primer került összevonásra a régi maximális fedésű Dermablenddel, azaz multifunkcionális lett: primer, alapozó, korrektor és púder egyben, a 3D-s bőrhibák eltüntetésére. Az eredmény egy szinte hab jellegű textúra – a Maybelline mousse-hoz tudnám hasonlítani (csak az rettenetesen szárított) vagy a Benefit primerjéhez, mert szinte porózus (nem kevés szilikon van benne). Ahogy kened, szinte látod, ahogy ekipixelezi a bőröd. Már egy leheletvékony réteg is a Dermablendre jellemző tökéletes fedést adja, csak ezúttal szinte észrevehetetlen, hogy van az emberen smink. A pórusok eltűnnek. Tapintásra egyaránt alig érezni. Ahogy a képen is látszik, ez bizony nem folyik.

IMG_4784

Szagtalan, spf25-tel (bár tudjuk, hogy ez nem számít sokat). A bőrfelszín-kisimító hatást (a retushatást) a primerfunkciók miatt valóban hozza, de azért a heg az heg – viszont legalább nem ül bele és emeli ki még jobban.

Pattanást eddig nem okozott, egy teljes napot is simán kibír munkahelyen reggeltől egészen estig, a vacsi és mozi utánig. Nem kellett kétóránként felfrissíteni vagy púderezni (bár most tél van).

Három dologra kell csak szerintem odafigyelni, hogy tényleg jóban legyetek:

1. Nem véletlenül ZSÍROS BŐRRE ajánlják, ugyanis mindenki másnak, még kombinált bőrrel is jócskán alá kell majd hidratálnia ahhoz, hogy ne érezze szárító hatásúnak.

2. A szalicilsav kezdetben okozhat pár (nem gyulladt) pattanást azoknál, akik nem szoktak hozzá vagy esetleg érzékenyek rá. Ezek hamar elmúlnak, ha nem túlérzékenység a probléma.

3. Oda kell figyelni, hogy sminkelés előtt a rutinodban (pl. a szérumodban, a hidratálódban) ne legyen vagy legalábbis kevesebb legyen a szilikon, mint eddig – a primeredet is elhagyhatod immár. Ne halmozd egymásra a szilikonos rétegeket.

Az adagolást nagyon ki kell tapasztalni a tökéletes hatásért… és meg se próbáld ecsettel felvinni – ez ujjas művelet.

Kiknek ajánlom:

– Akiknek tényleg nagyon problémás a bőrképe, de vékony, mégis tökéletes fedést szeretnének. Könnyebb érzetű, mint a klasszikus Dermablend – nyárra ez a 3D-s jobb választás, télre nekem túl szárító lesz, úgyhogy akkor a hideg hónapokra vissza az eredetihez.

– Azoknak is ajánlom, akiknek normál/kombinált/zsíros de hibátlan (nem száraz, nem dehidratált) a bőre, és egy jó összetevőjű megoldást keresnek, ami leheletvékony, kevés is elég belőle, mégis a fontos alkalmakon biztosítja a hibátlan és tökéletes megjelenést. Tapintásra is mintha a nagy semmi lenne az emberen. 🙂

– Illetve mindenkinek, aki korrektort keres individuális bőrhibákra.

– Azoknak is jó, akik nem szeretnek primer nélkül sminkelni, hát most ők is megspórolnak egy lépést + a primer árát.

– Azok is próbálják ki, akik leizzadnak minden folyékony alapozót.

Összegzés:

A 3D korrekciós multifunkcionális alapozó egy újabb remek Dermablend családtag, amit érdemes kipróbálni. Új kedvenc, ami az összes eddig általam ismert zsíros bőrre való alapozót veri (ehhez képest az ára is igen baráti).

Reklámok

3 thoughts on “Az új Vichy Dermablend 3D Correction retushatást ígér”

  1. A réginek én nagy rajongója voltam, de amikor kijött a fekete tubusos verzió, attól már kipattogtam, szóval most szinte tele eladóvá vált egy 25-ös szinem. 🙂
    Nagyon jó alapozó, problémás bőrre amúgy a legjobb, de nekem pl már sok lenne, sokat javult a bőröm igy nem igénylem. Biztos nagy sikere lesz az új verziónak, kár hogy megváltoztatták a fehér tubusosnak az összetevőjét 😦 az ilyeneket sosem értem……

    Kedvelés

  2. igen, sokaktól hallottam én is, hogy a fekete tubusos kevésbé vált be nekik – nekem szerencsére nem volt gondom vele. remélem, ez az új mindenkinek beválik, aki ilyet keres 🙂

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: