A dermatillománia és ami mögötte van

“A kifejezés görög eredetű, a derma jelentése bőr, a tillo jelentése tépés. Az impulzuskontroll-zavarban szenvedő beteg ellenőrizhetetlen késztetést érez, hogy bőrét vakarja, egy vagy több helyen. Nagyon gyakran az arcon. Ezek az impulzusok rohamokhoz hasonlóak, tarthatnak néhány perctől, néhány órán keresztül, egy teljes napig, néha anélkül, hogy a személy észrevenné. A viselkedést örömérzet kíséri vagy az impulzussal egy időben megkönnyebbülés, amelyet egyfajta feszültség, szorongás vagy stressz előz meg. Nehéz meghúzni a határt a bőr kaparászása és a dermatillomania között. Azonban a rendellenesség diagnosztizálását elősegíti, ha a kaparászással töltött idő és az okozott kár kezdi befolyásolni a személyes, családi, házastársi és/vagy szakmai kapcsolatokat. A betegség kezelésére célszerű pszichológussal konzultálni.”

A kényszeres bőrpiszkálás ugyanolyan komolyan veendő, mint pl. a hajtépés, körömrágás, kényszeres költekezés, dohányzás, alkoholizmus, önvagdosás. A háttérben olyan “apróságok” állnak, mint pl. családból hozott tudattalan minták, tudatos vagy tudattalan bűntudat (pl. nem kívánt terhességek szülötteinél), perfekcionizmus, megfelelési kényszer, feldogozatlan trauma, rossz stresszkezelés, elnyomott agresszió, önbizalomhiány, alacsony önértékelés, önutálat, szégyenérzet, szociális fóbiák, ill. egyéb kézzelfoghatóbb okok, mint pl. téves kosz/tisztaságérzet stb. – sohasem egyetlen oka van, hanem rendkívül komplex problémahalmazról beszélhetünk. Ez nem úgy van ám, hogy a pszichológus megmondja, hogy “Tessék kérem, itt van ni, ez az oka!”- a feltáró munka meglehetősen hosszas és nagyon mély, de nélküle nincs teljes, minőségi élet.

c41572d68f7f4d5ed1b2081ec8ff587b

Racionálisan nem is érthető mások számára, de mivel az okai érzelmiek, nem is kell senkinek se “megértenie”, csak (idővel) annak, aki csinálja, hogy észrevegye az impulzust és kontrollálni tudja. Annak idején, amikor szenvedtem a bőrömmel (és mind a mai napig teszem, csak jóval kevésbé), nagy szükségem lett volna valakire, akivel beszélhettem volna róla. Sokat segített volna, ha lett volna olyan a környezetemben, aki tanáccsal tudott volna ellátni – akkoriban még nem volt internet fórumokkal, szakvéleményekkel…

Voltak helyette rosszindulatú, dilettáns, ítélkező bőrgyógyászok (és egyéb orvosok), érzéketlen családtagok, beszűkült szociális élet, konstans szégyenérzet – majd kőkemény terápia.

Ezt a blogot többek között azért kezdtem el írni, hogy az lehessen, amire nekem akkor szükségem lett volna.

Ha úgy érzed, hogy nem pusztán piszkálod, hanem egyenesen bántod a bőrödet, olyan szinten, hogy az már negatívan befolyásolja az életed legtöbb területét, és nem tudod, mi lehet ennek az oka, hogyan küzdhetnéd le, esetleg csak szeretnél róla beszélni valakivel, aki megérti, hogy min mész keresztül, itt vagyok – de mindenképpen kell szakember is. Az első lépés annak a beismerése, hogy baj van. A kényszerbetegségből neked kell akarnod kigyógyulni, de a megfelelő támogatás nélkül – egyedül – nem nagyon lehet kimászni belőle, vagy legalábbis sokkal nehezebb.

Mivel a kibeszélés a leghatékonyabb módszer mélyben húzódó, komplex problémák esetén, nekem is írhatsz a témában bármikor. Néha már az is segít, ha tudod, hogy nem vagy egyedül. ❤

Addig is ne feledd: ha valaki ítélkezne feletted a környezetedben (nem azokról beszélek, akik aggódnak érted, csak nem tudják, hogyan fejezzék ki, hanem a bántó, sértő megjegyzések tulajdonosaira), tudd, hogy mindig azok, akik ujjal mutogatnak, szenvednek a legtöbb komplexustól. Nincs olyan ember, akinek ne lenne valami rossz szokása – bevallott vagy sem – szóval nyugodtan kérd meg őket, hogy kíméljenek meg a képmutatásuktól. 🙂

2 thoughts on “A dermatillománia és ami mögötte van”

  1. Szia!
    20 éves lány vagyok, és körülbelül 6 éve szenvedek azzal, hogy nyomkodom az arcomon a miteszereket és ha vannak pattanásokat, de úgy, hogy nagyon sokszor nagy, véres sebek maradnak a helyükön. Mostmár azon a szinten vagyok, hogy csak azon jár az eszem, hogy mennyire szeretnék szép bőrt, de egyszerűen nem tudom abbahagyni a nyomkodást, pedig tudom, hogy így soha nem lehet szép, egészséges az arcom. Szeretnék végre úgy élni, hogy ne féljek kilépni az utcára, mert félek hogy mindenki az arcomat nézi, vagy elhinni a páromnak, amikor azt mondja hogy szép vagyok. Az enyém is ilyen betegség lehet? Van valami tipped, hogy hogyan tudnék leállni, vagy itt már csak a terápia segíthet?
    Előre is köszi a választ!

    Kedvelés

    1. Szia! Igen, ez egyértelmű kórisme. Főleg az a rész, h nem akarod ezt csinálni, félsz kilépni az utcára, mégsem tudod abbahagyni. Ez a kényszeresség definíciója. Semmi sem tud hosszú távon segíteni (kesztyű, meditáció stb.), amíg nem találod meg a kényszer okát, addig tudatalatt bántani fogod a bőröd. Észre se veszed, és máris újabb ‘műtét’ előtt találod majd magad a tükör előtt. Mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni. Mivel igen mély dolgok vannak mögötte, nem lesz egy könnyű, gyors menet. Kitartás! Minél előbb belevágsz, annál hamarabb kigyógyulhatsz és kevesebb maradandó külső/belső seb marad majd utána. Puszi

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: