Az én 30-as bőröm ezt üzeni a te 20-as bőrödnek

Menjünk egy picit vissza a múltba. A 20-as éveimben azt hittem, tökéletes a bőröm. Imádtam. Amíg egy forgatáson egy sztársminkes/sztárkozmetológus (az egyik “leghíresebb” jelenleg is) rám nem kiabált a teljes stáb előtt, hogy “Jó ég, de csúnya bőröd van, ki kéne tisztítani, gyere el holnap a kozmetikámba.” Így. Nem írom itt le a nevét (S.Z.), de privátban rákérdezhetsz.

Kis hülye voltam még (24 éves), és ahelyett, hogy azt mondtam volna neki, hogy mégis mit képzel, hiszen épp az én filmemet forgatjuk, lesz szíves a munkájára koncentrálni, vörös arccal ültem estig, mert hittem neki, így másnap el is mentem hozzá. Mondanom sem kell, hogy 8 (!) nőn zajlott kezelés egyszerre, és mindegyikünkkel gyakornok foglalkozott. Igen, tudom, ki kellett volna sétálnom, hisz az én bőröm. De nem. A szégyen nem engedett el, és a vágy is hajtott, hogy szebb bőröm legyen. Akkor kaptam óriási dózisú savat a bőrömre, amit éjjel-nappal használtam, így aztán tönkretette a bőröm savköpenyét, és tulajdonképpen innentől beszélhetünk rólam mint problémás bőrű egyedről. Hiszem, hogy nem a termékkel volt a baj, hanem azzal, hogy nem mondta el, hogyan használjam. És aztán teljesen magamra voltam hagyva a szétégetett bőrömmel.

giphy (1)

A megalázásnak az is lett a következménye, hogy mániákusan elkezdtem figyelni a bőröm minden rezdülését. Semmit nem toleráltam vele kapcsolatban. Egy mitesszer hallatlan volt. Le kellett szedni, azonnal, mindenáron. Ha vérzett, akkor is. Ennek a mániákusságnak aztán lett jó és rossz következménye. A jó, hogy ekkor kezdtem mindennek utánaolvasni bőr témában, a rossz, hogy dermatillomán lettem, azaz folyamatosan figyeltem, piszkáltam. Nagyítóval, rossz fényben. Esélye sem volt hosszú távra meggyógyulni.

Bővebben…