Tényleg oda kell figyelni a krémek csomagolására?

Igen.

107079960_283

Nem vagyok kémikus, mások kutatómunkájára hagyatkozva azonban az derült ki számomra (mert mindenki mást mond attól függően, hogy a kozmetikai piac melyik részében érdekelt), hogy ha veszel egy antioxidánsokkal teli krémet, amit ráadásul úgy is hirdetnek, hogy természetes összetevőkből áll, akkor valóban pénzkidobás, ha tégelyben (főleg ha átlátszó) veszed, mert folyamatosan fény és levegő éri, plusz még a kezeddel is belenyúlsz, azaz minden egyes nyitással romlik. Nincs az a modern tartósító rendszer, ami ennek hosszabb távon ellenáll.
Bővebben…

Reklámok

Olaj – a legjobb, ami a bőröddel történhet

Semmi sem tudja olyan bársonyossá tenni a bőrt pillanatok alatt, mint egy jó minőségű, a bőrödnek megfelelő arcápoló olaj. Tudom, hogy páran közületek ódzkodnak a zsíros/kombinált bőrükre olajat tenni, illetve vannak, akiknek egyszerűen nem jön be ez a textúra. Pedig tényleg próbáljátok ki, még én magam is hívő lettem, a kombinált bőröm dacára – a jó olaj ráadásul az olajképződést is kontrollálja. Őszre-télre szerintem kötelező egy jó éjszakai olaj beszerzése – a bársonyos, egészséges, puha bőr megőrzésének az alapja.

best-oils-blog

Bővebben…