Mindig is tudtam, hogy rövid, csattanós kis törteneteket, azaz reklámokat szeretnék írni, és kiskoromtól kezdve céltudatosan haladtam a magam által kijelölt úton. Bár a közgazdász diplomám megszerzése után (reklám szakirányon) reklámszövegíróként nagyon sok izgalmat, és életre szóló barátságokat hozott az életembe a reklám, egyre jobban elfáradtam a perfekcionizmusom és a megfelelési kényszerem által diktált tempótól. Hiába nyertem meg szinte minden létező hazai és külföldi szakmai díjat és kerestem jól, a szervezetem jelezni kezdte, hogy baj van - időnként összeomlott az immunrendszerem, pedig amúgy makkegészséges vagyok.

Az életem másik szerelme, a bőrápolás mindig is jelen volt az életemben, de ekkortájt kezdett finoman dominálni. Eleve sokat foglalkoztam vele a blog miatt, de amikor kreatívigazgató lettem egy globális bőrápolási márkán, na akkor kezdett csak igazán mélyen érdekelni. Érteni akartam a termékeket, és jobban belelátni a kutatási és fejlesztési osztályok munkájába. De még ez a betekintés sem volt számomra elég, még többet akartam tudni a bőrről. Képzéseket kezdtem keresni, és kiderült, hogy az OKJ-s rendszer jócskán átalakul, a kozmetikus képzés pedig 2020 decemberében meg fog szűnni, legalábbis jelenlegi formájában. Muszáj volt hát belevágni, de annyira kemény volt a menetrend, hogy a munkám mellett nem bírtam. Kemény döntést kellett hoznom, és abbahagytam a reklámot (ebben szerencsére az élet támogatott, és a Covid viszontagságai ellenére sem bántam meg).

Így lettem 38 évesen szabadúszó, aki fejest ugrott egy teljesen új világba.

Azt hittem, semmiség lesz. Hogy pihenek majd suli közben, elkerülöm a kiégést, inspirálódom, töltődöm...

Igen ám, csakhogy sokmindent újra kellett kalibrálnom.

Egyrészt vezetőből gyakornok lettem, újra kellett tanulni az alázatot. Emellett újra meg kellett tanulni TANULNI, hiszen itt anatómia/biológia, fizika és kémia várt rám, latinul és magyarul, miközben próbáltam ellensúlyozni az új szabadúszó életformámat is. Sosem dolgoztam igazán a két kezemmel - a tárgyalóteremből pedig 700 órányi kétkezi munka várt. Egy steril burokból, ahol csak elméletben találkoztam fogyasztókkal, hirtelen folyamatos kontakt (és bőrkontakt) ért, igazi intimitás, ugyanis a legtöbben teljesen kitárulkoznak a kezelőágyon fekve, ami először fura volt, de rájöttem, hogy ez mennyire hiányzott az életemből. Több hús-vér történetet hallottam 2 hét alatt a kezeim között, mint az utóbbi 10 évben összesen, annak ellenére, hogy az volt a munkám, hogy kapcsolódási pontokat találjak az emberekhez. Ráadásul a mesterem vendégköre javarészt híres és a maguk területén kiemelkedő emberekből állt, amihez bár hozzászoktam a reklámban, azért ilyen formában, ágyon fekve, színt vallva, hallgatva őket, úgy éreztem, szürreális irányt vett az életem. És ez jó.

Itt kell leszögeznem, hogy a magyar kozmetikus képzés nehéz, már ha valaki komolyan veszi, és tanul rendesen. Csak viszonyításképpen, ami nálunk egy 2 éves képzés immár 1 évbe sűrítve, több száz óra kötelező gyakorlattal, az külföldön egy max. 3 hónapos tanfolyam... A vizsga brutálisan fárasztó - az elméleti része 6-7 órás, a gyakorlati elvileg 400 perc, valójában egy nagyon megfeszített tempójú 3-3,5 óra volt.

És akkor el is érkeztünk ahhoz, hogy a képzés nehézsége ellenére szerintem miért van kevés jó kozmetikus.

Egyrészt a tananyag elavult, így önálló kutatást (és nyelvtudást) igényel, ha valaki naprakész tudást szeretne. Ehhez nem mindenki megfelelően motivált. Vegyük reprezentatív példaként az én osztályomat.

Kb. 50-en indultunk neki. Az első hónapokban 5% rögtön le is morzsolódott, hiszen mint már említettem, meglepően sokat kell tanulni (ráadásul sok felesleges dolgot is, pl. olyan eljárásokat, amelyekről már rég tudjuk, hogy nem jók, ld. a szolárium használatának előnyei, a cellulitkezelés vagy a frimátor tételpontok - ezeket a papír miatt végig kell szenvedni, és utána mindenkinek magának kell megszereznie a megfelelő szintű tudást, már ha egyáltalán van rá igénye az illetőnek).

40-50%-nak csak "kellett egy papír", akár egy másik képzéshez, ill. számukra "ez csak egy B-terv", ami azt jelenti, hogy sem motivációjuk nem volt (nincs és nem is lesz) arra, hogy jó szakemberek legyenek, de felelősségtudatuk sem fog kialakulni, hiszen semmilyen affinitásuk vagy lelkesedésük sincs a bőrápolás iránt. Ez egy rendkívül fontos eleme annak, hogy valaki érti-e a dolgát. Szereti? Hajlandó benne fejlődni? Tanulni? Képzésre járni? Szakcikkeket böngészni? Ha nem, akkor abból lesz az egyetlen termékcsaláddal való dolgozás, amit aztán rá lehet tenni boldog-boldogtalanra, válogatás nélkül.

További 10% bemagolta a vizsgára, amit kellett, de valószínűleg nem lesz belőlük önállóan gondolkodni képes, empatikus kozmetikus. Elavult, sablonos megoldásokat fognak alkalmazni, márpedig nincs két egyforma bőr.

Aztán volt 1-2 olyan lány, akit már a 4. órán el kellett volna tanácsolni a pályáról - pl. őt: "Tanárnő, egy nagyon durván vitiligós vendégnél nem lehet az egészséges bőrt a fehér foltokhoz fehéríteni hipóval?"

Volt, aki egyszerűen nem volt hajlandó tanulni, méghozzá igen szemtelenül ("A VIO asszem az a gép, ami úgy csattog." - hangzott el a vizsgán eme ominózus tudásfoszlány), hiszen a Covid nehézségei miatt arra számított, hogy úgyis megsajnálják és átengedik majd... és így is lett.

Minden tiszteletem a tanárok és a vizsgabizottság jóindulatáé, de talán felelőtlenség mindenkit átengedni, hiszen mások bőrével játszanak. Ugyan kaptak fejmosást, de aki egy vizsgára sem hajlandó legalább egy kettes szintjéig megtanulni az anyagot, az ezután sem fog ebbe többet beletenni.

50 főből mindössze 5 lány az, akiből jó kozmetikus lesz, vagyis lenne, mert nem mind az öt akar ezen az úton továbbmenni, más ambícióik is vannak, mint ahogy én sem szeretnék pusztán kezelni.

Ami a gyakorlatot illeti, itt nagyban meghatározó, hogy ki milyen mestertől tanul. Én iszonyatosan örültem, hogy bekerülhettem egy gyakrolatorientált, maximalista kozmetikus mester mellé, akinél a mély vízben, valós (rendkívül VIP) vendégkör mellett kellett nap mint nap helytállnom, nem pedig egy tanműhelyben kellett ismerősökön gyakorolnom. Volt olyan osztálytársam, akit a mestere nem engedett vendég közelébe, akár csak egy szemöldök festés erejéig sem, egész a vizsgáig... Úgyhogy a gyakorlati felkészültség is egy külön kérdés, mert a vizsga letétele egy egyszeri alkalom, nem jelent valódi rutint a megugrása.

A fentiek alapján szerintem ezek manapság egy jó kozmetikus ismérvei:

1.Naprakész az elméleti és gyakorlati tudása.

2.Lehet vele a bőrápolásról beszélgetni (igen, azt hinné az ember, hogy ez alap, pedig higgyétek el, hogy nem az...). Van megalapozott véleménye az aktuális trendekről, hatóanyagokról. 

3.Személyre szabott/bőrre szabott megoldásokat nyújt, azaz kreatívan tud bánni a hatóanyagokkal, mert érti a bőrt.

4.Lelkes.

5.Felelősen, empátiával viszonyul a bőrödhöz.

6.Igazából azt gondolom, hogy nagyon fontos az angol tudás, hiszen a szakmai cikkek 90%-a angol...ill. INCI-t sem nagyon lehet magyarul olvasni.

7.Állandóan tanul, kíváncsi, továbbképzi magát.

8.Holisztikus rendszerben gondolkodik a bőrről.

9.Nincsenek elavult vastörvényei, ha kell, revidiálja magát, hiszen folyamatosan új kutatások jönnek ki.

10.Szubjektív tényező: Érzelmi és értelmi intelligenciája megfelel a tiédnek.

UPDATE: Az az oktatási rendszer (OKJ-képzés), amelynek keretein belül én végeztem - a sulimmal együtt - már megszűnt. A kozmetikus oktatás bekerült a középiskolai oktatási rendszerbe 5-éves képzésként, sajnos további infóim erről nincsenek.